Noszvaji borok

NOSZVAJ, AZ EGRI BORVIDÉK GYÖNGYSZEME

Lehet Noszvajon vakációzni úgy, hogy nem iszol kostólsz egyet a noszvaji borokból, vagy pohár bikavért? Lehet, de szerintünk nem érdemes!

Az egri hazánk egyik történelmi borvidéke. A Bükkalja déli lankáin már ezer éve megjelentek a szőlőtőkék, az első lugasokat szerzetesek ültették. A szőlőtermesztés és ezzel együtt a borászat fellendülése a tatárjárás utáni időszakban terjedt el, amikor vallonokat telepítettek a vidékre, akik magukkal hozták franciahonból a szőlőművelés és a fahordós borkészítés tudományát.

A 16. században már dominált a vidéken a borászat, ekkoriban a fehér borok voltak jellemzőek a környékre. A filoxéra az 1800-as évek végén megtizedelte a tőkéket, a fertőzés levonulása után jelentek meg a vörösborok alapjául szolgáló szőlőfajták.

Az egri borvidék igen változatos a termesztett fajták tekintetében. Éppen ezért számos olyan bor van, melyek területi védelem alatt állnak vagyis csak a helyi az igazi 🙂 És nemcsak az Egri Bikavér vagy friss rokona az Egri Csillag ilyen.

Apropó Egri Csillag! Tudod miről kapta a nevét? Nem, nem a Gárdonyi regény az ihlető, bár először én is azt hittem. Az egri csillagok a szőlőhegyen lévő kunyhók fényei voltak, melyek vezették a vándort a város felé. Innen ez a romantikus elnevezés!

Vissza a pohárhoz

Ha Noszvajon töltöd az idődet, akkor mindenképpen érdemes a település legnevesebb pincéjébe, a Thummerer borászatba ellátogatni. Itt borkóstolókkal és egyéb gasztronómiai programokkal várnak, garantáltan felkészült leszel egri borokból, ha végig kortyolod a kínálatot.

És ha már ott jársz, akkor az esti, szabadtűzön főtt gulyás vagy épp a grill mellé is vegyél valami finom innivalót, a helyi borok között biztosan megtalálod azt, ami az ízlésednek megfelel és az ételedhez is illik.

Pihenj nálunk és ismerd meg az egri borvidék változatos itókáit!

A gomb átirányít a foglalási oldalunkra

Nézd meg az Avena Resorts Noszvaji szállásait

Hasonló cikkek

Mini Noszvaj

Kipróbálnád, milyen az élet egy hamisítatlan tinyhouse-ban? Már nem kell Amerikáig menned, hogy megtapasztald, mennyire felszabadító és természetközeli élmény mindössze néhány négyzetméteren tölteni a napjaid. Elég csak a Mini Noszvaj-ig

Tovább olvasom »

Egy nap Noszvajon

Ha már megoldottátok a Meseút összes fejtörőjét, vagy csak egy kicsit másképp fedeznétek fel Noszvajt, akkor egy igazi, nagy sétát ajánlunk a faluban. Íme néhány látnivaló, amiket nem érdemes kihagyni.

Tovább olvasom »

Fedezd fel Noszvajt

Együtt a természetben Csend, nyugalom, friss levegő, zöldellő fák, amerre látsz, és még a helyiek is kedvesek. Hol is lehetne tökéletesebb egy családi kikapcsolódás, mint Noszvajon? A környék mesébe illő,

Tovább olvasom »
x  Powerful Protection for WordPress, from Shield Security
This Site Is Protected By
Shield Security